Márianosztra, Pálosok tere 1, Márianosztrai Fegyház és Börtön

 Az egyik legrégebbi magyar büntetés-végrehajtási intézmény épületét 1352-ben Nagy Lajos király a magyar alapítású Pálos Rend kolostorának építtette. A mellette lévő templomot Szűz Mária tiszteletére szentelték fel. A kialakuló település a későbbiekben a „mi  Máriánk ” után kapta a Márianosztra elnevezést. A Rendet 1786-ban feloszlatták, a kolostorépület a kincstár tulajdonába került.
Az 1848-1849-es szabadságharc leverése után Magyarországon az osztrák büntetőjog lépett  hatályba, ennek megfelelően nagyszabású börtönépítés kezdődött országszerte. Az  üresen  álló kolostorépületet a kormány 1858. évtől kezdődően 40 évre kibérelte és országos női fegyintézetté szervezte, működtetését a Szent Vince Rend irgalmas nővéreire bízta. A „Keresztény Szeretet Lányai” 1858. augusztus 15-én érkeztek az elhagyatott kolostor- épületbe, és megkezdték a felkészülést az elítéltek fogadására.

1858. október 17-én  megtörtént az átadás, az első főnöknő Wágner Paula volt, aki 21 nővérrel vette át az intézetet. Az év végéig 344 elítéltet szállítottak ide. A külső őrzést 4 férfi őr látta el. A börtönben a nővérek gazdálkodtak, eltartották magukat és a fogvatartottakat, ezt az állam által adott „fejkvótából” és a megtermelt javakból tették közel 100 éven keresztül. 1949 májusában az intézet állami tulajdonba és igazgatásba került, a nővéreket menesztették.  A női elítélteket innen Sátoraljaújhelyre és Kalocsára szállították, helyükre férfi fogvatartottak kerültek. Az 50-es években Márianosztra lett a magyar börtönök büntetőintézete, a főként politikai elítéltek létszáma meghaladta a 2000 főt.

A helyükre a 60-as években „köztörvényesek” kerültek, az új, modern végrehajtási szabályok kiadásával előtérbe került a törvényesség, a pedagógiai elvek érvényesülése, az elítéltek nevelése.

Forrás: http://bv.gov.hu/marianosztra-az-intezet-tortenete

Márianosztra különleges auráját már kamaszkoromban megtapasztalhattam: itt volt a végállomása a Tűrt kategóriába tartozó, nagymarosi zarándoklatként elhíresült, hivatalosan nem is létező katolikus kisközösségek legnagyobb megmozdulásának. A nyolcvanas évek végén már ezres nagyságrendben vehettünk részt ezen az eseményen, és soha nem felejtem, ahogy az egykori kolostor – akkor már régen börtön – kapun kígyózott befelé az éneklő tömeg. Gitárosként az elsők között léphettem be a szentélybe, hogy aztán zsibbadásig fogjam az akkordokat az allelujás énekek kíséreteként, amíg társaink az utolsó zugát is betöltötték a kedves barokk templomnak. Ilyenkor soha nem volt időnk elmélázni azon, hogy a pálosok ősi helyén egy börtön működik, a hosszúra nyúlt mise után tömött sorokban igyekeztünk a szobi állomásra a vonathoz, hogy aztán a Nyugatiban a gumibotjukat pörgető rendőrök között még egy nagy kört formálva nyomatékosan elbúcsúzhassunk egymástól. Már jóval felnőtt eszmélésem után, olvasmányaimból értettem meg Márianosztra jelentőségét, s jöttem rá arra, hogy a regnumi atyák sem véletlenül szervezték oda a zarándoklatokat. Ahogy oktatóként már én is tudatosan beépítettem a Terepi geológia tantárgyba Nosztra meglátogatását a börzsönyi túrák alkalmával, hivatkozva a hatalmas andezitbánya közelségére. S milyen az élet: épp egy hallgatóm révén, kinek édesapja börtönpszichológus, jutottunk be az épületbe a közelmúltban. A régi szárny, ahol a politikai foglyokat is őrizték, a sok évszázados börtönfunkció ellenére kolostor benyomását kelti. Míg a kedves és rendkívül intelligens nevelőtisztek irodájában beszélgettünk, hiába a büntetés-végrehajtás jelenkori helyzete volt a téma, valahogy meg is feledkeztem róla, hogy az egyik legszigorúbb fegyintézet vendégei vagyunk. A boltíves folyosók és a felújított börtönkápolna után a csak pillanatnyilag üres „szállító zárka” alapos megtekintése hatására szállt inamba a bátorságom: jobb, ha innen mihamarabb távozunk! (Lepusztult emeletes vaságyak durva sodronnyal, szétfeszegetett vasszekrények, lepergő vakolat, falfirkák, levegőtlenség, doh, kis ablak szögesdrótoktól körülvéve.)

Gérecz itteni raboskodásáról sajnos semmit nem tudtak a mai alkalmazottak (a nyilván sokkal ismertebb Bibó, Göncz, Mensáros trió mellett még Déry Tibor nevét szokás említeni), de a 2012-ben nyílt börtönmúzeum egyik táróján legalább meg van említve a neve, és egy verse is (Kenyéren és vízen) szerepel. Egyelőre nem ismerjük a pontos dátumot, mikor szállították Márianosztrára, 1955 tavaszán, vagy kora nyarán. Az ok viszont ismert, a majdnem egy évvel korábbi szökéséért ítéletül kapott még két év szigorított börtön, ami Kárpáti Kamil visszaemlékezése szerint az első időszakban a következőképpen festett: 30 nap szigorított magánzárka koplaltatással, 30 nap sötétzárka, 30 nap magánzárka. Szintén nem tudjuk, hogy ennek a szörnyű rotációnak mikor szakadt vége, de az tény, hogy egy idő után annyira megtelt a börtön politikai foglyokkal, hogy sokszor egy-egy magánzárkában is fél tucatnyian nyomorogtak, s ennek volt köszönhető, hogy a két Füveskerti (Gérecz és Kárpáti) hosszabb-rövidebb ideig egy cellában múlathatták az időt. Ráadásul a számukra oly fontossá vált, minden nehézségen átsegítő költészettel foglalatoskodva.

Kárpáti Kamil a Fehér könyvben írja, hogy itt élték át a jugoszláv foglyok lázadásának vérbefojtását, illetve Gérecz részt vett egy másik börtönlázadás előkészítésében, majd lefújásában is, mivel rájött, hogy az ávéhás provokáció.

Tizennégy verse is itt született, ami az életmű egyharmada, jelentőségében pedig talán a két legnagyobb költeménye, a már idézett Töredék, illetve a Sorsod művészete. A Kenyéren és vízen és a Karácsonyi ének a börtönben is kimagaslón jó versek, ráadásul ezek is reflektálnak a valóságos márianosztrai helyszínre, miközben mondanivalójuk az egyetemes emberi értékeken túlra, az Isten szférájába emelnek. Csakúgy, mint a címében a helyszínre is utaló Nosztrai leinusok gyönyörű sorai:

Oly szép itt a vidék, és benne hasonlóbb
ember az Istenhez. Homloka tiszta, szelíd.
Jézust látom, a hűs Gecsemáné kertben elomlót.
Csönd van. Olajfák. S fönt már valahol közelít
Isten, a hajnal rõt poharát ajkához emelni.

Néha felizzik a dal, s rím lobban a nosztrai nőkre
– ott heverésznek a hűs gesztenye lombja alatt. –
Szépségük pedig úgysem más, mint visszaverődve
Csókok vágya, amely lelkemen égve maradt.

(Márianosztra, 1955.)

.............................................................
Forrás: http://igen.hu/category/gerecz-attila/